Hogy a franc esne bele, itt vagyok két héttel az utolsó találkozásunk után és azt érzem, hogy hiányzik. Na b.meg, pedig eddig annyira jól ment, mármint a szakítás utáni lelki fájdalom, illetve annak feldolgozása. Erre nesze a semmiből jön az érzés. Amivel most naná, hogy nem igen tudok mit kezdeni, mert mit lehet ilyenkor tenni? Felhívni? Minek? Értelme nagyon semmi, hisz a beszélgetés inkább még beljebb nyomja az érzésbe a nagy okoska fejemet. Még szerencse, hogy elég messze vagyunk egymástól, így találkozásra semmi, tényleg semmi esély nincs. Még szerencse, hisz lennék akkora balga, hogy csak véletlenül találkoznánk, ami aztán végképp össze kuszálna mindent. Milyen érdekes az ember, tudja, hogy már rég vége van, mégis amikor vége van, akkor elkezd agyalni, hogy de hát azért csak jó volt. Ja, volt. Amikor magammal kell ki nem mondott szócsatákat vívnom. Pont kapóra jön a szám amit momentán hallgatok: