E címet, vagyis inkább a címként szolgáló felkiáltást anyukámtól hallottam a héten. És mivel múltkor nem írtam le az ex-szel való kavarást nem kicsit beárnyékoló plusz szarkavarást, itt és most bepótolom ezt is. Naszóval az úgy volt, hogy anno májusban amikor elindult a kis románc (vagy mi a szösz...), akkor ugye mi azt titokban nyomtuk. Vagyis az én részemről egyedül G. tudott, de ő is csak azért, mert vele megosztottam a dugnom kell az exszemmel típusú gondolatmenetemet. Bár őszintén én ugye nem is gondoltam volna, hogy a szülinapos dolog után lesz  még folytatása a dolognak. Hát volt, ugyebár, de én kussoltam mint szar a fűben. Az indokok eléggé nyilvánvalók voltak, hisz drága jó szüleim még anno közölték velem, hogy irgumburgum lesz, ha én mégegyszer összemerek jönni az én átok ex-szemmel (hisz ők, de főleg anyám, nagyon nem kómálták az exszem búráját). Galád rossz kislány módjára én ezt a körülményt nagyon magasról le se kaksiztam és mentem a saját fejem után. Simán hazudva, hogy nem történik semmi a hétvégéimen, miközben gyűrtem a lepedőt, mint az állat. Csakhogy nem kenyerem a hazugság, még akkor sem, ha amúgy meg egyetértek az intézményével (mármint a saját családomban, mert másképp nálunk nem mennek a dolgok, bár tény, hogy hazugsággal sem....), de nem tudom sokáig művelni. Ebben az esetben is kemény 3 hétig tartotta magát a sztorym, és május utolsó hétvégéjén miután örömmámoromban hazaértem, lebuktam. Bár inkább magamat buktattam le, mert elszóltam magam, vagyis inkább tele volt már a bakancsom  a füllentéssel és kimondtam a frankót. Na azt azért nem, hogy dugni járunk össze, csak azt, hogy találkozhatunk. Anyámnak több sem kellett, kikelve magából nyomta  rizsát, hogy mekkora hülye állat-ribi vagyok, meg nincs tartásom, meg sötöbö-sötöbö. Az egész sztoryn én akkor inkább nevettem, mert szánalmas volt amit a szüleim aggódás címszó alatt levezényeltek velem szemben. Még apám is belement anyám kisded játékába, felhívott és fenyegetőzött, hogy ők akkor most már nem is fognak nekem segíteni. Szóval ha az amúgy 36 (!!) éves felnőtt lány nem azzal dug akit a szülők neki gondolnak (bár szerintem olyan pasi még nem született a föld nevű bolygóra, akit anyám minden zokszó nélkül el tudna fogadni), akkor az többé már nem a lányuk. Kellett magam türtösztetni, hogy pofán ne röhögjem őket. Úgy éreztem magam, mintha filmet néznék, és nem velem történik mindez. (enyhe de ja vu érzés lett rajtam úrrá, mert a szakítás estéjén is azt éreztem, hogy az a dolog nem velem történik meg, csak egy filmet nézek....). Visszakérték a karácsonyra adott pénzt, meg ilyenek, nem igen tudtam, hogy ezzel a szituval mégis mit kellene kezdeni. Anyám persze telepakolta közösségi oldalamat a hülyeségeivel, így kénytelen voltam mindkettőjüket letiltani (naná, hogy ez sem tetszett túlságosan). Szóval a június úgy telt, hogy hétköznap P-vel (ex) dumálgattam, hétvégente meg taliztunk. Időközben én írtam egy levelet anyámnak, amiben kifejtem az okokat és a miérteket. Erre ő nem igen akart normálisan reagálni, így én azt mondtam, hogy oké, akkor most egy ideig nem beszélünk. Az egész sztoryban az volt a legpoénosabb, hogy csak arról nem volt szó kettőnk között, hogy Én mit érzek, hogy Én miért csinálom, hogy Én boldog vagyok-e?! Csak az számított Neki-nekik, hogy Ők mit gondolnak, meg hogy ők majd mindent jobban tudnak. A románcnak ugye egy hete vége lett, és bár szándékoztam már felvenni a kapcsolatot anyámmal, ő megelőzött. A kis ördög azért bennem volt, és bár csak beszélgetés végén, de azért csak odaböktem neki, hogy kemény 2 hónapig tartott a dolog, 2 nyamvadt hónap miatt kellett a cirkusz, csak mert merészeltem jól érzeni magam? És oly módon, ahogy Ő azt nem fogja megérteni soha..... Hát igen.

A címben szereplő ékes szólás ezután a beszélgetés után hangzott el. Ergo anyám, most hogy az exem kiesett a prixisemből (meg a lábam közül is) hamar gyorsan már össze is akarna házasítani valakivel, merthát mi lesz ha már késő lesz?! Meg is kérdeztem, hogy mégis mihez lesz késő? Válasz, mert az ő egyik kolléganője anno 10-12 évig volt egy magasabb beosztású pasi szeretője úgy, hogy a pasi nem vállalta fel a viszonyt. Meg is mondtam, hogy ismételten akkadjunk már le a máshoz való hasonlítgatózásról. Én senkinek nem voltam 10-12 évig (!!) a szeretője. Nem is értem, hogy az én életemnek mégis melyik mozzanatában találtam meg a Mutti a hasonlóságot a kolléganő sztoryjával. Meg főnökkel sem dugtam még soha, egyszer sem, nemhogy többször. Lemaradni? Minden bizonnyal pár dologról már lemaradtam: pl. már nem leszek fiatal a húszasévei elején szülő anyuka, hisz lassan dupla húsz éves leszek. De amúgy mégis miről maradtam volna le? Vannak velem egykorúak, akik már bőven túl vannak minimum egy váláson, meg két gyereken. Ezen azért annyira nem kell sajnálkozni, hogy ez kimaradt az életemből. Ahogy azon sem, hogy nem cövekeltem le életem első pasija mellett, anno mondjuk 19 évesen. Az, hogy ez anyámnak ment, az az Ő dolga, nem az enyém.

Sajnos nem sajnos rá kellett jönnöm, hogy anyu soha nem fog engem (vagy minket) 100 %-ig megérteni, ennek pedig az a fő oka, hogy nem hallja meg a másik oldal véleményét, gondolatát, ergo így egyoldalú marad a konfliktus, mindig lesz a Ő oldala, meg a Mi oldalunk, és megegyezésre nem igen számíthatunk. :( Jelenleg is beszélünk, de a problémákat nem beszéltük meg vagy zártuk le a konfliktust, hanem csak szőnyeg alá lett söpörve, ahonnan majd simán előveszi a dolgot, ha ismét nem úgy alakítom az életemet ahogy Ő azt elképzelte.

Folyt.köv.

HISZEM, HOGY HOLNAP EGY CSODÁLATOS DOLOG FOG TÖRTÉNNI VELEM!!