A majomka persze én lennék. Hogy miért pont a ketrecben? Hát momentán, vagyis ma feltűnően így érzem. Ma nagyon-nagyon hisztis picsa voltam, vagyok. Valami elképesztő módon. Értem is meg nem is. Ugye kurva sok bennem a jövőt illető kérdőjel, melyek nem akarnak elfogyni, csak az idő telik napról-napra, de nagy változás nincs az életemben. És ez kikészít. Már érezni is vélem a jeleket, gyomorgöcsök meg egyebek. Hiába próbálok pozitív tartalmú dolgokat lesni egész nap, a nagy zárt falat nem tudom figyelmen kívül hagyni, amit momentán bámulok minden egyes nap. MÉg akkor sem, ha tegnap feldugta egy kis reménysugarantyú a fejét. Miszerint a volt kolléganőmtől is mehetne a Győri kéglis sztory. Bár minden dolog (vagy ha jobban belegondolok még semmi sem) nincs letisztázva, azért ezt jó tudni. Bár ugye a hülye biztonságra törekvő agyamnak ez még kevés, mindent le akarok tisztázni, hogy annak tükrében kezdhessek el melót keresni Győrben, mert akkor nincs értelme itt görcsösködnöm a környéken még csak nem is létező munkahelyek miatt. Ma konkrétan nem is igen foglalkoztam a meló kérdéssel, max. annyiban, hogy kigyűjtöttem pár ismerőst a face-n, akiknek fogok írni, hogy ez és ez a szitu és bitte-please-ne adj isten figyeljenek már ők is (bár túl sok reményt nem fűzök ezekhez a dolgokhoz, visszagondolván az eddigi ilyen segítségkérős vállalkozásaimra, de rajtam ne múljék) Délelőtt magamhoz képest korán keltem, pedig éjjel naná (hisz még mindig 2016 és még mindig január van) nem tudtam elaludni, kb. éjjel 1ig. Főztem meg ilyenek, aztán délután írogattam, lestem ki a fejemből, meg angoloztam egy kicsit. Aztán kalap-kabát. Kaptam levelet az ex-től, a szokásos távolságtartó stílusban, bár már abban sem vagyok biztos, hogy valóban távolságtartó-e a stílus vagy csak én ruházom fel ezzel a jelzővel. Semmi különös nem volt a levélben, elmondása szerint érdekli hogy mi van velem (bár nem értem, akkor miért nekem kell megírni, miért nem kérdez rá, dehát a pasi logikát nem most fogom megfejteni - asszem). Ja, amúgy pont ma vagyok itthon 1 hónapja, és ha jobban belegondolok nem is értem mit rinyálok a szitun, hisz tudtam, hogy decemberben nem fog rámszakadni a nagy meló, meg a nagy lóvé, a januárból meg csak holnap fog eltelni az első munkahét, gondolhatnám, hogy ilyenkor még semmi nem történik, főleg nem gyorsan. Csak annyira unnom a semmittevést, hogy az már übergáz. Nem mintha nem foglalnám el magam, nem az van, hogy lesek ki a fejemből és nem csinálnék semmit, de hasznosat, amivel jót teszek magamnak és másoknak és pénzt kapok érte olyat nem csinálok. És ezért sajnáltatom magam. Szánalmas majomka vagyok a ketrecben....., igen..... :( 

Na Ákosról amúgy is kell(ene) írnom egyet és mást, mert azért itt voltak sztorik még a 2015-ös év végén. Nagy csalódást kellett éreznem Vele kapcsolatban is (úgylátszik a tavalyi egy ilyen/olyan év volt). Az úgy volt, hogy bár tudjuk mindannyian, hogy Ákos burkoltan vagy sem de egy bizonyos oldal felé húz, ami nem a bal, hanem a másik. Ez elég régóta nyílt titok. Ez szerintem csak azért gáz (és ezt már elég rég így érzem), mert egy előadónak nem az a dolga, hogy politizáljon, vagy ha már teszi, akkor azt ne a színpadon tegye. Szerintem. Amúgy annyit azért hozzá kell tennem itt a sztori, vagy a véleményem kinyilatkoztatása elején, hogy én elég rég kb. 25 éve ismerem Ákost illetve a Bonanza Banzai-t, aki ismer az nagyon is jól tudja rólam, hogy valamilyen szintű (még bőven a normális kereteken belüli) rajongással vettem körül eme zenei irányzatot. Bizonyos élethelyzetekben mindig Ákoshoz nyúltam, mert nyugtatóan hatott rám a zenéje, a dalszövegei. A nagy rajongásom, kb. 2007ig tartott, utána már kezdett olyan szinten divatmajommá válni az én "hősöm", hogy nem követtem a pályafutását, az addigi zenéit oda-vissza tudom fejből, de az újakra már nem voltam kíváncsi. Aztán jött az a bizonyos interjú, amin Ákos kifejtette, hogy a nőnek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressen mint a férfiak, illetőleg az a dolga, hogy tartozzon valakihez, és gyereket szüljön valakinek. Ez egy nagyon olyan téma, amire ugrok. Főleg most. Szóval, én mint amúgy aktív korú és még gyermekáldás előtt álló NŐ azt gondolom, hogy majd én azt tudom, hogy mi a dolgom. Amúgy meg miért is ne kereshetne egy nő ugyanannyit, mint egy férfi? Miközben azért valljuk be hősiesen (nőiesen) egy nőnek azért többet kell hajtania majdnem mindenért az életben, plusz ha családja van akkor a munka mellett otthon kezdődik a második műszak). Amúgy nagyon szeretnék tartozni valakihez, köszi, hogy megkérdezted, és amúgy nagyon szeretnék már gyereket is szülni, csak vannak dolgok amik sajnos nem állnak a rendelkezésemre. Pl. momentán apa jelöltem sincs, nincs munkám, nincs megoldva a lakhatásom. Akkor én most már nem is vagyok Nő? Tessék mondani? Nem azért nem szülnek a 30 feletti lányok-csajok-asszonyok, mert nem akarnak, hanem mert nincs MIRE, MIBŐL, HOVA és ne adj isten NINCS KINEK! Saját példámból kiindulva anno a 20-as éveim végén volt egy (akkor még bőven itthon laktam) helyi melóhelyem, ami az akkori fizetésekhez, sőt tovább megyek a jelenlegi fizetésekhez képest is jól fizetett, de mellette semmi magánéletem nem volt. Amit sokáig nem is bántam, mert imádtam a munkám, és élveztem, hogy sokat dolgozhatok. Aztán jött a felismerés, hogy ez így nem lesz jó. Akkor mentem fel Pöstre, és ismerkedtem agybafőbe, meg éltem egy kicsit, de közben eljött a bűnös, vagy bűvös 30-as is. 31 évesen ismertem meg az exemet, és ahogy teltek az évek azt gondoltam, hogy na majd mi ketten családot is alapítunk, igenám, de a lehetőségeink (munka, lakhatás, anyagi dolgok) csöppet korlátozottak voltak, így nem vágtunk bele, mégha én már egy kicsit kezdtem is volna pánikolni, hogy baszki már elmúltam 33, meg 34, sőt már 35 is. Jelenleg sokkal jobb, hogy nem egy gyerkőccel kellett hazacuccolnom. De ahogy látszik, amikor volt ugymond pénzes melóm, akkor nem volt magánéletem, amikor lett egy pasi akivel úgy gondoltam hogy müködhetne a dolog, akkor nem volt meg a többi fontos "kellék" és mint kiderült a pasi sem volt az, akivel lehetett volna családot alapítani. Aki azt hiszi, hogy a mai 30-as NŐKNEK fenékig tejföl az élete, az valami másik bolygón él (vagy hal). Nem elég, hogy a munkahelyi mizériát sem egyszerű megtalálni, mit hol mennyiért csináljad, párt-társat találni a mai világban, meg ebben az életkorban meg külön mutatvánnyal is felér. Úgyhogy tehet mindenki egy nagy szívességet, aki gyereket vár el tőlem: adjál munkát, normális fizut (ami mondjuk nettó 200e körül kezdődik), normális lakhatást (nem gettó, meg nyócker meg sötöbö), meg adjál lehetőséget, hogy megismerjem a az EMBERI férjet, akivel tudom, hogy sikerülhet. Ha mindez megvan, akkor szülök, talán még kettőt is, de amíg a feltételek nem adottak, addig úrambocsá nem fogok gyerkőcöt potyogtatni magamból, még akkor sem, ha életem egyik legmeghatározóbb előadóművésze mondja azt nekem. Csudaszép hosszú lett, de királyság volt kiírni végre ezt a sok szart. Ámen :)