És igen, megvolt a második randink is. Az ex-szemmel. Bármennyire is azt hiszem, hogy tudom mit csinálok, azért vannak kétségeim, és ennek legfőbb oka az, hogy jól érzem magam vele. Annyira másnak hiszem a dolgot (hogy valóban más-e azt nem tudom szubjektíven megmondani). Olyan nem is tudom, gördülékeny, és nem csak a szex. Hanem a beszélgetés, a másikra való figyelés,a kis gesztusok. Más, nem tudom, hogy miért ahogy azt sem, hogy meddig tart. De azért a téma nem került kikerülésre, és bár nem akartam, már szombat este neki szegeztem a kérdést, hogy mi most mégis mi a rossebbet csinálunk? Illetve, ő erről az egészről mit gondol? A válasza az volt, amit sejtettem, mármint, hogy neki ez így nagyon jó, mert jól érezzük magunkat egymással, különösebb erőfeszítés nélkül. Nem egyeztünk meg semmiben, a kulcs nálam maradt. Annyi történt, hogy nem ígérünk semmit, de fenntartjuk a jogot arra, hogy kapcsolatban maradjunk. Hogy időnként találkozzunk. Én elmondtam neki, hogy nekem hosszútávon ez a dolog, a laza dugós kapcsolat nem fog menni, nekem kellenek a keretek. És ezt most is így gondolom, még akkor is, ha nem adtam vissza a kulcsot. Valahol úgy érzem, hogy az idő megmutatja majd, hogy van-e ennek új sansza vagy sem? Az idő eldönti (nem évekről, hanem max. hónapokról beszélek), hogy a vonzódásunk csak testi-e vagy vannak még használható érzelmek. Amúgy az azért kiderült, hogy szeretjük még egymást, bár ezt azért sejtettem. Jó kis hétvége volt, valamiért nagyon durva érzéseket vált ki belőlem, és nem csak akkor amikor mondjuk itthon rá gondolok, hanem, amikor ott vagyok vele. Mohóvá válok, ami azért nem jellemző rám, alapjáraton. Majdhogynem nimfómániássá váltam hirtelen. :)
Amúgy evidensen ismét úgy jártam, mint múltkor. Bár most volt kulcsom, így csak délután mentem át Óvárra, de ő csak 8-kor ért haza Németből. Meg is lepett, mert naná, hogy nem zártam be előzőleg az ajtót, így meglepődtem ahogy bejött.
Ő sem igen tudja, hogy mi ez az egész, nem mondaná azt 100 %-ig, hogy kezdjük újra, de azzal ő is egyetért, hogy valami elindult ismét. És ami külön a Sors iróniája, hogy vasárnap (május 22.) volt kereken 5 éve, hogy először randiztunk a Margit szigeten. Én azt az érzést, amit akkor és ott éreztem, soha nem felejtem el. Én érkeztem előbb a randi helyszínére, így láttam ahogy megérkezik, és volt bennem valami megnyugtató érzés, pedig akkor még csak láttam, de valamiért azt éreztem akkor és ott, hogy Ő lesz az. Nem tudom, hogy ennek az érzésnek lenne-e különösebb jelentősége, ha mi most nem lennénk újra kapcsolatban. De ezen nem is akarok agyalni. Tudom, hogy így volt. És nem akarom, ezt túllihegni, most ez kicsit gáz lenne. De furcsa az egybeesés, hogy most volt az évforduló és bár már hivatalosan nincs közünk egymáshoz, mégis újra együtt kéz a kézben mászkáltunk a városban. Vicceskedve is ezzel, hogy mi lenne, ha ismerőssel találkoznánk.?!
Úgyhogy ismét kijelenthetjük, hogy nekem csak úgy jó az élet, ha zajlik, és nem bírom az uncsi hétköznapokat. Mindig kell a feszkó körülöttem, ha nincs akkor csinálok (mintha anyám lennék....). Kicsit süllyedni vélem nem éppen kicsinyke testem ebben a sztory-ban, de elvileg még kontrollálom magam, nem írok ha nem muszáj, nem zavarkólodok, és próbálok nem mindig rá, vagy erre a szösszenetes mizériára gondolni. Mert egyértelmű hogy gondolok rá. Az biztos, hogy jó vele, és ha találkozunk, akkor várom a randit. De az is biztos, hogy max. 1-2 hónapot tudok így létezni, mármint bizonytalanságban félig-meddig. Vagy csináljuk rendesen, vagy hagyjuk a picsába. Úgyhogy van még min agyalni, de nem most. Most hagyom egy kicsit hogy a sodrás magával rántson (máramennyire én erre alkalmas vagyok, bár miután szexmániássá váltam, ami ugye soha nem voltam, van remény erre is.), de csak egy ideig. Folyt.köv. Ez tuti.
HISZEM, HOGY HOLNAP EGY CSODÁLATOS DOLOG FOG TÖRTÉNNI VELEM! :)
