Majd egy hete nem írtam, nem nem tudatosan maradtam el. Valahogy elmaradt. Bár ez inkább pozitív, mint negatív esemény. :) Mik is történtek ezalatt a majd egy hét alatt? Nagyon sokat olvastam, és nagyon sok mindenre rá kellett jönnöm, vagy inkább újra rájöttem dolgokra. Amiket eddig is tudtam, de nem mondtam ki hangosan. Pl., hogy mennyit számított gyerekként, hogy milyen hangulatban nőttünk fel, hogy apuval sajnos nem igen van normálisnak (bár kinek mi a normális) apa-lánya kapcsolatunk, és nem is igen volt sosem. Hogy a problémákat igenis a szőnyeg alá söpörték a szüleim is nagyon sok mindennel kapcsolatban és mivel gyerekként ezt láttam, felnőttként én is sok mindennel így tettem. Nem lépek-oldok meg problémákat, hanem inkább a szőnyeg alá söpröm őket. Sajnos, aztán  amikor már kellőképpen nagy a kupac akkor jövök rá, hogy a gondokat meg kellene oldanom, amit persze akkor már sokkal nehezebb, mint pl. a seprés pillanatában. Csak az ember nem szeret mindig dolgozni dolgokon, dolgokért, halogatunk, pedig később nehezebb lesz a problémát megoldani. Balga népség. Velem együtt. A múlt hetem csöppet is-is hangulatban telt el, ahogy az előző posztban írtam is. Kicsit zizike voltam, bár ennek oka volt a szokásos női havi mizéria is. :P

Szombaton megnéztem az ÉLETREVALÓK című filmet, amit anno azt hiszem 2011-ben láttam egyszer, és akkor is tetszett, de valahogy az utóbbi években inkább elnyomtam a megnézés irányába húzó érzéseimet. Pedig nem kellett volna. Nagyon jó film, még mindig. HÁLÁS vagyok érte, hogy újra megnézhettem, hogy egyáltalán valakik úgy gondolták, hogy azt a könyvet (mert ez is egy igaz történt alapján készült film) meg kell filmesíteni. Vasárnap mivel nagyon király idő volt, (sütött a nap, bár meleg nem volt)erőt vettem magamon és kimozdultam, anyummal. Másfél órát voltam kinn a szabad levegőn, és 130 (!!) képet csináltam, mint régen. Annyira jó volt, ismét alkotni, figyelni, szemmel fényképezni. Bár a jobb kezem totálisan lefagyott, mert ugye kesztyűben én nem tudok fényképezni. És ismét rá kellett eszmélnem, hogy mennyire szerencsés vagyok, hisz van egy hobbim, amit anno imádtam, hisz 2008-ban amikor megvettem a fényképezőgépem, közel 10000 (igen, 10ezer) képet csináltam félév alatt. Igaz azok a képek még nem olyanok voltak, mint amilyeneket most vagy mondjuk 2010 után csináltam. Nagyon sok képem van, még amikor Pesten laktam akkor is fényképeztem nem kevés mennyiséget (pont előkotortam a régi DVD-ket, mert ugye több DVD-nyi az anyag :) De aztán a kapcsolati hétköznapokban a fényképezés szépen a háttérbe szorult. És kurvára hiányzott is. Ezért is HÁLÁS vagyok. Este megnéztem a PAPÍRKUTYÁK című filmet, amit anno a volt lakótársam nagyon sokszor emlegetett, jókat vírultam rajta. A hétfőket mostanában mindig várom, egy Pilát Gábor nevű úriember miatt, akinek van egy Tabuk nélkül a párkapcsolatban című rádió műsora a RádióBézs-en este 9től 11ig. Mindig azt hallgatom, online. Anno még bőven együtt voltunk az ex-szel, amikor rátaláltam erre az oldalra, illetve Gáborra, és nagyon tetszik a stílusa, hogy megmondja a frankót főleg párkapcsolati témákban, nem köntörfalazik, nem kerülgeti a forró kását, nem rizsázik, ki mondja az igazságot, és kész. Bírom a stílusát, ő is írt egy könyvet, na azt még el kell olvasnom a közeljövőben. Megnéztem a VIZSGA című magyar filmet is, ami az 1957-es belső megfigyelés rendszeréről, illetve a besúgókról szólt. Nagyon tetszett. És még egy film jutott hétfőre, a SZERELEMPATAK erről anno hallottam, anyu mesélte talán 2 éve. Nem tudom pontosan, akkor talán még eszembe is volt, de aztán elfelejtettem, de most valahogy ismét be került a látókörömbe. És milyen jól is tette, hatalmas HÁLA ÉS KÖSZÖNET az alkotóknak, hogy ezt a filmet (mert ez egy dokumentum film) megálmodták, és meg is valósították. Öreg bácsik és nénik mesélnek, a szerelmi életükről. Annyira aranyosak, megmosolyogtam és néhol meg is könnyeztem a meséiket. Kedden egész kora délutánig a Csernus féle könyvet olvastam. És ki is végeztem. Ismét egy olyan könyvet írt a Csernus "bácsi", amit nagyon sok embernek (és nem csak nőknek, sőt) el kellene olvasni, és nem hogy el kellene olvasni - többször kellene elolvasni és rádöbbenni, hogy nem lehet senki olyan balga, hogy hagyja magát kihasználni (akár párkapcsolat, család, munkahellyel kapcsolatban). Pedig hagyjuk magunkat, és várjuk a szippantós kocsit (alá K.K. :) Ami basszottul nem jön (mert már csatorna van mindenhol) és eláraszt bennünket a kaka és később nehezebb a kakát lemosni magunkról, mintha még az elején elálltunk volna a kaka útjából. Dehát szeretünk szenvedni és bűzleni, na! És nem nem vagyok kivétel ez alól én sem. Sajnos. Bár ez is választás kérdése, és én döntöm el a jövőben már, hogy nem hagyom, hogy szaros legyek. ÉS NEM, NEM FOGOM HAGYNI!! Megérkezett a Múzsa. Ma ki is végeztem, tehát sajnos nem tartott túl sokáig a 271 oldal. Bár ez egy kicsinek mondható könyv A/5-ös lehet (talán)(Női táskára van szabva!). Sokkolóként hatott rám, olyannyira, hogy ma el is bögtem magam, ahogy olvastam. Fel nyitja az ember szemét arra, hogy nem egy szarcsimbok, hogy igenis mindenkinek vannak értékei, és igenis azokat kell előtérbe helyezni, és igenis merni kell álmodni. Nem kicsit, hanem nagyot. Olyan nem is tudom milyen érzéseket indított el bennem, már tegnap előtt is megfordult a fejemben, hogy át variálom a motivációs levelemet, egy könnyedebb stílusra, amiben az erényeimet, az erősségeimet taglalom, és elhitettem az adott céggel, hogy IGENIS RÁM VAN SZÜKSÉGE! Nagyon durva, hogy egy könyv, egy jól megfogalmazott pozitív könyv ilyen hatással lehet az emberre, és minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen akire ilyen hatással van/volt/lesz. Erre még visszatérek.

Szóval a tegnap délutánt a barátnőméknél töltöttem, ahol is van egy tüneményes 3 hónapos kisfütyis, akit imádok. Többek között azért, mert végig néztem, hogy anno mennyire várták őt, éveken át. És látom, hogy mennyire jó helyre született, hogy mennyire szeretik. Ezért is HÁLA! Pl, ezért is jó, hogy itthon vagyok, mert így többször láthatom őket, mintha pl. Győrben laknék. Ahogy fogok is máshol lakni, de ezeket a mostani együtt töltött pillanatokat nem veszi el tőlem-tőlünk már senki. Ez már a miénk marad. :) Még annyi, hogy tegnapelőtt éjjel nagy beszélgetés volt köztem meg Sz. között. Igen, a Kanadában élő Sz. között, ő írt rám, nem is értettem. A nagy okfejtésemet vele s megosztottam, amit ide is leírtam, hogy mennyire érdekes a sors, hogy hasonló íveket jártunk be az utóbbi években márami a párkapcsolatokat illeti. Erre ő, hogy mi akkor lelki társak vagyunk. Úgyhogy most már lelki társam is van. :D

Ma óra nélkül keltem, idén először, meg már egy ideje nem volt ilyen. Pedig itthon eddig is simán megtehettem volna, hogy nem állítom be az ébresztőt, főleg, hogy soha nem keltem fel akkor amikor megszólalt a zenebona (szundi a barátom...., vagy nem). Szóval óra nélkül is 8 után simán felébredtem, pedig a fél 1-es lefekvéshez tartom magam, kb. mióta itthon vagyok. Az elalvás mondjuk egyre jobban megy (remélem nem kiabálom el).

A lelkiállapotom most sokkal jobbnak mondható, mint egy hete. Pedig a héten sem volt olyan nagy dolog, csak sok kicsit ami erőt ad. Bár idén megfogadtam, hogy mindennap felírok mindennap egy olyan dolgot amiért azon a napon hálás vagyok. Illetve csináltam egy szép kis határidő naplót, amiben mindennap van egy idézet, ami sokat jelent nekem, de a napokhoz általában még kerül egy-két idézet (amíg a papír engedi), na meg van virágocska, meg házacska és napocska is. :D A Múzsában is minden egyes fejezet előtt volt egy-egy idézet. A durva az volt, hogy olyan idézeteket láttam viszont a könyvben, amiket én is felírtam a kis határidőnaplómba! Ezért is bőgtem el magam az olvasása közben, mert ez is egy jel. Jel, hogy igenis van esélyem, jogom egy jobb életre. Olyan életre amit szeretnék élni, és nem vegetálni. A gondolatok azért cikáznak a fejemben. Az biztos, hogy átírom egy kicsit a pályázati anyagomat, plusz arra gondoltam, hogy próbálok újságokat is keresni, mert a fényképezés dolgot igenis meg kellene lovagolnom. Nem szabad elmennem emellett a dolog mellett csak úgy. Szeretem csinálni, és van szemem hozzá, a technikai részét meg meg lehet tanulni, más is megtanulta. A könyv rádöbbentett arra, hogy nem szabad lejjebb adnom, nem szabad visszamennem a bolti vegetálásba, olyan munkát kell keresnem, ahol van fejlődési lehetőség, ahol tudok tanulni, ahol van siker élmény. És ehhez mérten kell eladnom magam a pályázatomban, mert igenis van annyi gyakorlati tapasztalatom, amit ki lehet úgymond használni a jövőbeni munkáltatómnak. Sok helyen dolgoztam már, több személyiség jeggyel megáldott emberkékkel, van tapasztalatom -értem a dörgést. El kell hinnem, hogy újra el kell hinnem (mert anno ment ez magától is), hogy igenis képes vagyok, akár vezetőként is napi szinten állni a sarat. Pár régi fénykép is kezembe akadt abból a több ezerből. És van pár kép amit anno pl. Sz. csinált rólam és azokon a képeken, nem csak ember vagyok, hanem nő, sőt tovább megyek DÖG nő. Tehát képes vagyok rá, mennie kell újra ennek is. Sokkal jobb úgy tükörbe nézni, hogy a tükörben lévő ember,egy nő és a nő visszamosolyog a NŐ-re! Úgyhogy a Múzsa lett az új "Biblia" az életemben, és HÁLÁS vagyok érte, főleg, hogy felém fújta a szél. Kellenek az impulzus vásárlások, mert van az embernek valamennyire rálátása a dolgokra, illetve érezzük legbelül, hogy mire van szükségünk. Ámen :)