Eltelt egy hét, egy hét újra itthon. Nehéz erről bármit is mondanom, nagyon nem így terveztem ezt a nyavalyás évvégét. Bár konkrétan nagyon sehogy sem terveztem, csak ültem-csücsültem a nem éppen kényelmes kakis lavórban, ami nem volt éppen kényelmes, de inkább ültem, mint kiléptem volna belőle. De ő megoldótta ezt a kérdés, és kiborítt, a kakival együtt. A kiborítás sokk-ként ért, amit hozott magával az meg főleg. Hirtelen ott voltam, pasi, munka, lakhatás nélkül. Azért ez egy kicsit kemény, így 35 és félévesen. Nagyon durva, hogy mennyire nem vagyok szétcsúszva, azért ez gondolom annak is köszönhető, hogy már rég nem voltam boldog, a lelkem már rég nem égett magas hőfokon, így nagyon nincs olyan dolog, ami annyira (húsig maróan) hiányozhatna. Maga a lénye, persze hiányzik. Hisz 4 év, az azért 4 év. Valamiért a jövőm jobban izgat momentán, mint a magánéletem. Pedig mindig is parázos csaj voltam, mindig azt hittem, ha nincs senkim, akkor nem is lesz, pedig mindig túléltem a Single időszakokat (volt belőle bőven). Munka szempontból, már nagyon rám férne valami sikeres dolog, ahol lehet dolgozni, mint az állat, és ahol pénzt is adnak azért mert marha módjára húzom az igát. 

És valóban még mindig nem dohányzom, és erre különös mód büszke is vagyok. Semmi bibi nincs ezzel kapcsolatban sem, nem epekedek, pedig régen hasonló szituban szinte ettem a cigit, meg a füstőt. 

Torna ma még nem volt, és mivel most lesz csak vacsi, nem is igen lesz. De majd holnap.