A címben saját magamat fényezem, illetve pont nem. Mert annyira gázul tudok viselkedni, vagyis inkább csak érezni. Nem igen találom a helyem, momentán, úgy érzem, hogy be vagyok zárva egy ketrecbe és ott vergődök, mert húznák már a p.csába, de nem tudok. Utálom, hogy tétlennek érzem magam, hogy ennyire befolyásolható vagyok mindennel ami körülöttem történik, illetve momentán azzal ami baszottul nem történik. Mert lófasz nem történik, csak vagyok és lessem az álláshirdetések, próbálom magamat eladni, miközben a békavalaga alatt van az önismeretem meg az idei önbizalom adagomra is még egy előjegyzést adtam le. Honnan is lenne, amikor itthon vagyok kemény 1 hónapja, több, mint egy hónapja SINGLE vagyok, amit nagyon nem terveztem be, és annyira nem tudok mit kezdeni vele, hogy az már fáj. Pedig van már ilyen tapasztalatom, évekig voltam anno SINGLE csak tudom, hogy mivel jár ez. Plusz ugye eltelt pár év, anno a legutóbbi ilyen időszakomban volt munkám (ez azért elég nagy előny, a jelenlegi szituhoz képest), sőt tovább megyek, olyan munkám volt, amit imádtam, illetve ami akkor és ott jól is fizetett. Az ismerkedéssel meg úgy voltam, hogy lesz, ami lesz alapon álltam hozzá, mármint egy kicsit élni akartam, főleg amikor 29 évesen Pestre költöztem. És ment is minden a maga útján, pasiztam, buliztam és úgymond éltem. De most már nem ezek a szempontok. Egyáltalán nem. Valami tartósra vágynék, mert ugye nem vagyok már mai csirke, nagy pasizásokra nincs időm, de azt is nagyon jól tudom, hogy görcsösen nem lehet megtalálni senkit, meg keresni sem lehet úgy, hogy az ember szeme előtt ott lobog, hogy már ennyi és ennyi idős, meghogy hamar gyorsan meg kell találnia a "tökéletes" nagy Ő-t, mert neki most zárós határidőn belül gyereket kell szülnie. Szánalmas vagyok abból a szempontból is, hogy naná, hogy nem bírom megállni a kapcsolat felvételt. Pedig annyira meg akarom állni, de nem megy. Bár ha azt vesszük utoljára lassan 2 hete beszéltünk, ilyen hosszú idő azért még soha nem volt (igaz soha nem is szakítottunk azelőtt). Van vele kapcsolatban megérzésem, ami bőki a csörömet és amivel nem igen tudok mit kezdeni, és ezek a képek folyamatosan a szemem előtt villodznak, naná, hogy éjjel amikor aludni kellene. Kicsit megy a kicsinálásom saját balfasz gondolataim által. De mit tegyek? Próbálok pozitív lenni, olvasok, és sok mindenre magamtól is rájövök, de nem szeretem ezt a semmilyen állapotot. Dolgozni akarok, meg, hogy impulzusok érjenek (tudom, tudom, nem csak pozitív impulzusok jönnének, de leszarom), embereket akarok, meg rendszert az életembe, mert nem szeresem ezt a langyos vízet. Eddig volt a szaros lavór, most meg jött a langyos víz, ami viszont nem tudja lemosni rólam a kakát.

Anno imádtam ezt a számot, és mennyi ideig nem hallgattam, pedig volt idő, amikor nem telt el úgy nap, hogy többször ne hallgattam volna meg.....