Nem mondanám, hogy túl jól vagyok. Valami nagyon baszná a csőrömet, a gáz csak az, hogy nem igen tudom mi az, illetve a lófaszt nem tudom. A semmi, a nagy semmi bassza az orromat, mármár idegesítően. Ismét. Ahogy az az elmúlt időszakban lenni szokott. Várom, hogy elmúljon. Nem biztos, hogy ez a jó taktika. De nem igen van más lehetőségem. Asszem. Vagy? Ma nagyon sokat olvastam, majdnem kiolvastam a Jesszuskától kapott másik könyvet:

Anno az első "A nő"-t is olvastam, 2007 karácsonyán. Akkor az nagyon tetszett. Akkor már több hónapja voltam Single, de valahogy az életem folydogált a maga kicsinyke medrébe. Bár érzetem akkor is hiányosságokat, egy kicsit lazábbra vettem a figurát, mint pl. most. A könyv inkább átírata az akkori könyvnek, de nagyon sok olyan dolgot feszeget, amibe simán felismerem saját illetve a családom életét. És ez egy kicsit el is szomorít, meg egy kicsit megnyugvással is tölt el - hiszen, akkor vannak okok, hogy miért lett az ember olyan, amilyen. Pl. nekem az önbizalom mindig is kérdéses volt, inkább nem volt, mint volt, mert nem voltak olyan dolgok az életemben, amiből akkora önbizalmat meríthettem volna. Illetve ezt hittem. Mert most hogy újra olvasom ezt a könyvet is és más egyéb hasonló lelki dolgokat feszegető könyveket, felötlik bennem az igazság, vagyis a frankó, hogy nem is mástól kellene várnom, az önbizalmat. Azért nekem kell, saját magamon úgymond dolgoznom, hogy igenis értékes ember vagyok és aki ezt nem tudja értékelni, az húzhat ahova én gondolom. De akkor is sok összefüggés van, egy nem éppen érzelemgazdag szülői házasság, 3 gyerek, anyagi gondok, szülői hátráltatás és mindezt gyerekként végig néztem, végig hallgattam, végig éreztem. Biztos van jelentősége a választásaimat illetően, hogy nem volt előttem túl jó példa. És most nem azt mondom, hogy a szüleim tehetnek arról, hogy nem úgy alakul, vagy alakult az életem, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nem ezt mondom, de bizonyos elfojtott dolgok, lehet, hogy nálam így csapódnak ki/le.

Ma van 5 hónapja, hogy nem dohányzok. Ez még így még durvább, hogy 5 hónapja, mert az már majdnem félév. Nagyon büszke vagyok magamra, és ezt a kitartást kell tényleg áthelyeznem az életem más színtereire is. Pl. hogyan álljam meg, hogy nem vegyem fel vele a kapcsolatot. Okom nincs rá, hogy miért is kellene nekünk annyira kommunikálnunk, de valahol nagyon bassza a csörömet, hogy semmire nem reagál - miközben tudom, hogy kb. a nagy semmit csinálhatja otthon kurva nagy beleéléssel. Már arra is gondoltam, hogy lehet le kellene tiltanom a közösségi portálon, hogy még csak véletlenül se tudjam figyelgetni, hogy fent van-e, és ha igen ugyanmá miért nem reagál/ír? Na ez a szánalom 2.0, amikor az ember saját magát akarja átbaszni a palánkon, miközben erre jópár embertársam is vállalkozna (mégha úgy is gondolom, hogy nekem aztán nincsenek ellenségeim). Szóval szánalom a négyzeten kisanyám, lehet írnom kellene mégegy levelet, mert az eddigi egyetlen (ami ugye eltűnt az éterben) még nem volt teljes? Nem írtam ki minden kínómat? Mondjuk azt biztos nem. Amúgy ma kezembe került a naplóm, amit november 27-én pénteken kezdtem el írni, ennek azért van jelentősége, mert abból a bejegyzésből már simán látszik, hogy Qva szar a helyzet, és a durva az, hogy másnap szakításba durvul a helyet. Érdekes, azokat a sorokat így, közel 2 hónap után újra olvasni. Kellett is egy kicsit, hogy a fejemet helyre rakja. Nem kell, nem szabad sajnálnom semmit, ami akkor és ott történt. Mert oka volt, hiszek a sorsban (ha azt nézzük az egyetlen dolog amiben évtizedek óta hiszek), tudom, hogy így kellett lennie, csak a balga szívem még most is várna, vagy újra várna valami fordulatot. Bár minden bizonnyal ez a szitu teljesen másképp menne végbe bennem, ha lenne munkám, ha napi szinten minimum 8 órára le lenne kötve a figyelmem, ha nem itthon ülnék, és lesnék ki a fejemből (bár ez az én hülyeségem, ezért nem is hibáztathatok senkit). Csak le kell akadnom a témáról, el kell ismét foglalnom magam, le kell kötni az agyam. Persze nem azzal, hogy agyalok a jövőn, meg már azon parázok, hogy hogyan tudok elköltözni. Nem, valami más kell. A könyvek nagyon jók erre, úgyhogy ha "kivégeztem" a Csernust, akkor megjön a "Múzsa". Utána meg kézbe veszek valami klasszikust, még nem tudom mi kellene, de majd keresek valamit. Kell időt hagynom arra, hogy a fejemben a dolgok egy kicsit rendeződni tudjanak, nem szabad görcsölnöm a dolgokon, bár ez tök jó, hogy így írom MAGAMNAK, miközben állandóan görcsölök minden szaron. De le kell róla szoknom. Tervet kell készítenem, be kell osztanom az időmet, és mindezt úgy, hogy mindenre legyen időm. Ergo pihenésre, agysejtek feltöltésére is. Főleg, amíg itthon vagyok és amíg a nap 24 órájával egyedül én rendelkezek. Na találtam egy idevágó, illetve a mai napon kicsit többször dúdolt dallamot - érdekessége, hogy amikor megjelent a klipje, enyhén gáznak gondoltam - látszik változhat az ember véleménye:

És mily érdekes, hogy ahogy ezt a videót kiválasztottam, ettől az előadótól találtam egy másik számot aminek "Sometimes" a címe, és ahogy a szöveget nézem, brutálisan ide vág. Tehát ismét kijelenthetem, amit már régen tudtam, hogy VÉLETLENEK NINCSENEK!!!